Google

Sergey Brin

Sergey Brin (Sergey Mihailovich Brin) (Moszkva, Oroszország 1973. augusztus 21.) orosz származású amerikai üzletember, a Google egyik alapító társtulajdonosa.

google

Sergey a középiskola után, 1990-ben a Marylandi Egyetemen kezdett tanulni, 1993 májusában kapott kiemelkedő minősítésű BS diplomát matematikából és számítástechnikából. Ennek köszönhetően elnyert egy állami ösztöndíjat, amivel beiratkozhatott a Stanfordi Egyetem számítástechnikai tudományos mesterprogramjára, amit 1995-ben, a szokásosnál egy évvel rövidebb idő alatt fejezett be, majd elkezdte a szak doktori programját. Ezt azonban határozatlan időre felfüggesztette.

1996-ban kezdett dolgozni Larry Page-dzsel azon a kutatási projekten (BackRub), mely később a Google kialakulásához vezetett.

Készítette:

Kiss Marcell Attila /DPDP1J/

2009.12.04.